Dakota Fanning háttérkép kategória




A Dakota Fanning kategória háttérképei 1-től 1-ig, összesen 1 db háttérkép


Dakota Fanning



Dakota Fanning 1994. február 23-án született. Édesanyja Heather Joy, édesapja Steven J. Fanning. Édeasanyja 27 éves volt lánya születésekor. Húga, Elle Fanning a filmszakmából ismert.


Karrierje ötéves korában kezdődött, amikor szerepet kapott egy mosópor reklámban, ahová több ezer jelentkezőből választották ki. Ezt több kisebb TV-sorozatban történő vendégszerep követte, pl.: Jóbarátok, Kerge város, CSI, Vészhelyzet. A Vészhelyzetben egy leukémiás lányt játszott. Dakota saját bevallása szerint ez volt az egyik legkedvesebb szerepe volt.

Dakota Fanning-nek van egy kishúga, Elle Fanning. Elle is játszott már filmekben, bár Dakotához bár sikereket még nem igazán ért el. Elle pályafutása azzal kezdődött, hogy Dakota múltbeli, fiatalabb „változatát” alakította az Nevem Sam-ben és a Harmadik típusú emberrablásokban. Elle egyébként felnéz  idősebb testvérére. Kijelentette, egyik kedvenc színésznője nővére, Dakota.

Dakota sikereinek köszönhetően valóságos filmsztárrá nőtte ki magát az USA-ban, ahol nevét többek közt Julia Roberts-ével emlegetik. Az utóbbi években egyértelműen ő lett a legtöbbet érő színésznő. A producerek valósággal egymást gyilkolásszák Dakota Fanning kegyeiért. Dakota, hogy bebizonyítsa, a magánéletben ő sem több egy átlagos kislánynál. Dakota egyébként a Dreamer-ben játszott szerepe óta imád lovagolni, ezért kapott is egy saját lovat. Majd csatlakozott a cserkészlányok szervezetbe. Az egyik Talk show-ban demonstrálta, hogy szokott süteményt eladni. Mondjuk nevetve hozzátette, hogy általában mindenki vesz tőle egy csomó sütit, amikor felismerik ki is ő valójában.




Ajánló más háttérkép - kategóriáinkból